Van az a baj, hogy elfelejtünk mindent, de mindent, ami az előző terhességekkel együtt járt, mint pl:
- utcánróka
- sírógörcs nyilvános helyen, csak mert megláttunk messziről egy kisbabát
- sírógörcs nyilvános helyen, csak mert én olívabogyót akarok itt és most (amit amúgy se addig, se azután nem ettem meg)
- cipőfelhúzás totális sikertelensége
- cipőbekötés meg se próbálása, mert mire lábra kerül, addigra vért izzadva lihegek az ágyon
- meg a többi gyönyör
Általában nehéz terhességeim voltak, de a negyedik túl tett mindenen. Ó, az első, amikor még magassarkúban rohangáltam hét hónaposan is... szép emlékek. De a negyediknél négy személyes asztalt tudtam varázsolni nagyon méretes hasamból, simán elfért rajta tányér, pohár, evőeszköz, kenyérnek tálca, egy váza virágokkal és a maradékos tál, hogy ne kelljen felállni azért, ha már nem kell a kaja.
Most, így a 19 hétben már elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor kétségbeesetten kérek segítséget a cipőm bekötéséhez. Szerencsére 18 évesem örömmel (röhögve) segít, és nem felejt el figyelmeztetni bocianyu státuszomra.
